Kerékpáros turizmus

2025.05.06

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, azon belül is elsősorban a Felső-Tisza-vidéken árvízvédelmi célokat szolgáló, de kerékpárútként is funkcionáló árvízvédelmi és árapasztó töltéskoronák kerültek felújításra és kiépítésre az utóbbi években közel 300 km-en. Ez a kerékpározók paradicsomát teremtette meg ezen a vidéken és erre épült Vásárosnaményban több fejlesztés is, melyek a következő szolgáltatásokat nyújtják a kerékpározóknak:

- vadonatúj kölcsönözhető túrakerékpárok,

- Szatmár-Bereg kerékpáros térkép,

- képzett kerékpáros túravezetők,

- kerékpáros csomagajánlatok,

- kerékpár szervízpontok,

- fix időpontú szervezett gasztro-kerékpártúrák,

- egész évben nyitva tartó információs iroda,

ezek mind az aktív turisták komplex kiszolgálását teszik lehetővé.

Nem véletlen, hogy Vásárosnamény már többször elnyerte a "Kerékpárosbarát Település" címet és több vásárosnaményi cég kapta meg a "Kerékpárosbarát munkahely" kitüntető címet!

Bebizonyítottuk, hogy Vásárosnaményban nemzetközi és világversenyeket is lehet rendezni, évek óta megszervezzük az Ötpróba Mozgalom hazai versenyét, 2021-ben pedig Országúti Kerékpáros Ifjúsági Világkupa rajtállomása lesz Vásárosnamény!

A vándortábor szervezők is felfedezték Vásárosnaményt, hiszen a kezdetektől vízi- és kerékpáros vándortábor útvonal és megállóhely Gergelyiugornya.

A Bereg szíveként központi fekvésének köszönhetően a Beregbe, Szatmárba csillagtúraszerűen bármelyik irányba elindulhatunk. Ehhez a kerékpárt sem kell magunkkal hozni, mivel a helyi Tourinform irodában lehetőség van új, korszerű kerékpárok kölcsönzésére. Ha pedig saját kerékpárját szeretné használni, a Tourinform irodában, a tisza-parti Bereg Szíve Üdülőközpontban és több beregi településen kialakított Kerékpáros Szervízponton megpihenhet a látogató, probléma esetén pedig a javításra, kerékpár szállításra is lehetőség van.

A Beregi Bringásokat létrehozó Tourinform iroda évek óta szervezi meg fix időpontú, vezetett kerékpártúráit. Tavasztól késő őszig minden hónapban útra kelnek, hogy a helyiekkel és a csatlakozó turistákkal megismertessék a Felső-Tiszavidék és a környező megyék értékeit, gasztronómiáját.

Légy részese Te is a szuper társaságnak, csatlakozz a túrákhoz!

BEREGI BRINGÁSOK

"Egy civil kezdeményezés amely összefogja a Vásárosnaményban és környékén élő bringásokat. Célunk minél több emberrel megszerettetni a kerékpározást és a természetet. A túrák szervezésével és bringás eseményekkel lehetőséget adunk mindenkinek, hogy csatlakozzon a közösséghez, illetve kedvet kapjon a tekeréshez.

A jó idő beköszöntével áprilistól minden hónapban egy alkalommal kerékpárra pattanunk, meglátogatjuk a helyi nevezetességeket, részt veszünk fesztiválokon, megcsodáljuk a Felső-Tisza-vidék szépségét, megkóstoljuk a helyi ízeket és persze "tekerünk". Látogass el weboldalunkra és nézd meg aktuális túrakiírásunkat.

A vásárosnaményi Tourinform iroda 2001 óta dolgozik a Felső- Tisza-vidék értékeinek a megismertetésén. Az iroda a város egyik legrégebbi épületében, autentikus környezetben működik, amely 2019-ben külső-belső felújításon esett át, de berendezésében megőrizte az egykor itt működő szatócsbolt hangulatát. A Tourinform irodában működő Beregi Bolt jellegzetessége, hogy a Szatmárban és a Beregben készült helyi termékek szerepelnek a kínálatában, mint például a legújabb hungarikum beregi keresztszemes termékek, az eredetvédett szatmári szilva és szabolcsi almapálinkák, a penyigei "nemtudom" szilvából készült lekvárok. Ezek évszázados kincsei a térségnek és a Beregi Boltnak.

kERÉKPÁRKÖLCSÖNZÉS A TOURINFORM IRODÁBAN!

Kölcsönözhető eszközök:

- női KTM TREKKING kerékpárok

- férfi KTM TREKKING kerékpárok

- gyerekkerékpárok

- bukósisakok minden méretben

- gyerekülések

- kerékpáros táskák

Kölcsönzés módja:

A Tourinform Irodában (4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 7.) van lehetőség kerékpárbérlésre, és a kerékpárok visszaadására. A bérléshez mindenképp hozzon magával 2 arcképes igazolványt (személyi igazolvány és/vagy jogosítvány és/vagy útlevél), melynek adatait a bérbeadó le ellenőrzi.

Kölcsönzés díja:

- kerékpár bérleti díj: bruttó 4000 Ft/db/nap,

- bukósisak bérleti díj: ajándék

- kerékpáros táska bérleti díj: bruttó 1 500 Ft/pár/nap

- letéti díj: bruttó 10 000 Ft 

© 2017. Bereg Apartmans. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!