Programajánló

Pihenj aktívan a Tisza partján

Horgásszon a Szatmár-Beregi mesés természetben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, azon belül is elsősorban a Felső-Tisza-vidéken árvízvédelmi célokat szolgáló, de kerékpárútként is funkcionáló árvízvédelmi és árapasztó töltéskoronák kerültek felújításra és kiépítésre az utóbbi években közel 300 km-en. Ez a kerékpározók paradicsomát teremtette meg ezen a vidéken és erre épült Vásárosnaményban több...

Ember és víz örök harca és szimbiózisa jellemzi a vidéket. A Tisza és mellékfolyói évszázadok óta meghatározzák az itt élők sorsát, egyszerre oltalmazzák, pusztítják, élettel, termékeny árterekkel adományozzák meg őket.

A helytörténeti és néprajzi múzeum Vásárosnamény és környékének tárgyi emlékeit mutatja be a látogatók számára gyönyörű, igényes környezetben.
A kulturális kikapcsolódásra vágyóknak, valamint a kastélyturizmus kedvelőinek is kihagyhatatlan látnivaló lehet a város központjában található műemléki védettségű, barokk stílusú Tomcsányi-kastély.

,,A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász...

Vásárosnamény egy vendégszerető kisváros Magyarország észak-keleti részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Tisza, a Szamos és a Kraszna folyók találkozásánál. A város logója és szlogenje – "Vásárosnamény a Bereg szíve"- hűen tükrözi a város kulturális-, gazdasági és földrajzi pozícióját a Beregben.

Vásárosnamény igazi vonzerejét a vizek jelentik. A selymes homokfövenyű gergelyiugornyai tiszai szabadstrand turisták ezreit vonzza évente, de kedvelt kikötőhelye a vízitúrázóknak is. Gergelyiugornya kétlapátos vízi megállóhely minősítésű, melynek kényelmesen felszerelt szabadstrandját új turisztikai attrakciók színesítik. A vízről megfigyelhető a csodálatos vadregényes táj, az érintetlen természeti környezet. 

Számos program gondoskodik a Tisza-parti vendégek szórakozásáról: hétvégi zenés programok, júliusban Sárkányhajó Fesztivál, augusztusban Face Fesztivál, Tiszaparty Fesztivál, nyitó- és záróbulik.

A Kraszna folyó partján épült Szilva Termál- és Wellness Fürdő egész évben várja vendégeit. A ma már gyógyvízzé minősített, 700 méteres mélységből felszínre törő 45 Cº-os alkáli-hidrogénkarbonátos termálvíz nagy mennyiségben tartalmaz nátriumot, kloridot és szulfátot. Hatóanyagai jótékonyan segítik az emésztőszervi betegségek gyógyulását, de ízületi megbetegedések kezelésére és rekreációs célra is ajánlják. A 36-38 Cº-os termálmedence hatékonyságát nyakzuhany, talp- és derékmasszázs élményelemek fokozzák. A termálmedence mellett úszómedence, kültéri élménymedence a gyerekeknek vízi óvoda, és különböző wellness szolgáltatások nyújtanak kikapcsolódást, segítik a látogatók testi és szellemi felfrissülését.

A kiépített töltéskoronán kerékpárral, tandemmel és segway-jel lehet bejárni a környéket, nyáron esténként a parti szórakozóhelyeken lehet kikapcsolódni. Vásárosnamény és a Bereg kitűnő adottságokkal rendelkezik a kerékpáros turisták számára: több mint 250 km-es kerékpárútként is funkcionáló töltéskorona, közel 100 db kölcsönözhető kerékpár, kerékpárra szerelhető city guide-ok, Szatmár-Bereg kerékpáros térkép, végzett kerékpáros túravezetők, kerékpáros csomagajánlatok, kerékpár szerviz pontok, fix időpontú gasztro-kerékpártúrák, egész évben nyitva tartó információs iroda, ezek mind az aktív turisták komplex kiszolgálását teszik lehetővé. Nem véletlen, hogy már többször elnyerte a város a "Kerékpárosbarát Település" címet. A teljesen sík vidék könnyen és biztonságosan végigjárható családoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. A kiépített töltéskoronán olyan látnivalók gazdagítják utunkat, mint például a tarpai Szárazmalom, a tákosi, csarodai református templomok vagy a vásárosnaményi Beregi Múzeum, de a térség legnagyobb vonzereje a beregi táj, mely nyugodt és természet közeli perceket nyújt az ide látogatóknak.

Vásárosnamény kiemelkedő látványossága a tájegység páratlan régészeti, néprajzi értékeit és történetét bemutató Beregi Múzeum gyűjteménye, amely a Tomcsányi Kastélyban kapott helyet. Szomszédságában található a Hunor Vadászati Kiállítás, amely az ország keleti felében egyedülálló. A kiállítás 600m2-en került kialakításra, bemutatva benne az 5 földrész vadászható vadjait. A látogatók interaktív módon, Ipad-en keresztül tájékozódhatnak a múzeumban elhelyezett vadak előfordulásáról, élőhelyeiről s természetesen a vad elejtésének körülményeiről olyan formában, hogy a vadászok, ill. a civil emberek – különösen a gyerekek - betekintést kapjanak a természet, a vad és a vadász kapcsolatába.

A város szívében kialakításra kerülő Kraszna-sétányt megismerve, vagy egy kellemes városnéző sétát követően betérhetünk a helyi éttermek egyikébe, ahol megismerhetjük a szatmár-beregi táj ételkülönlegességeit, megízlelhetjük hungarikum pálinkáit. A nap végén megfáradt utazót szállással várja a Bereg Apartmans Gergelyiugornya üdülő övezetében, a Sólyom sétányon, közvetlenül a Tisza partján.

Az egész évben zajló rendezvények sora új programmal bővült, a Tisza-parton megrendezett Sárkányhajó road-show-val. Vásárosnamény legnagyobb rendezvénye, a város névadó legendájáról elnevezett Zoárd-napi Sokadalom a Kraszna-parton, a városközpontban kerül megrendezésre.

A négyszeres városmarketing gyémánt díjjal büszkélkedő Vásárosnamény nagyszerű bázisa lehet a Beregbe, Szatmárba, Kárpátaljára és a romániai Szatmár megyébe irányuló csillagtúráknak, ahonnan jó elindulni és jó visszatérni. 

© 2017. Bereg Apartmans. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!